Szeretnél fejlődni? Vegyél részt matematika korrepetáláson!

Sok diáknak van problémája a matematikával, viszont a jobb tanulmányi eredmény érdekében szeretnének fejlődni a tantárgyból. Ez legfőképp azoknak a tanulóknál fontos, akik középiskolai felvételi vagy érettségi előtt állnak, hiszen az eredményekbe jelentős mértékben beleszámít a matek. Ha Te is felvételi vagy érettségi előtt állsz, és már a tanév elején szeretnéd elkezdeni a felkészülést, vegyél részt matematika korrepetáláson!

A matematika korrepetáláson szakembertől kaphatsz segítséget a tananyag megértéséhez, és minden fontos ismeret elsajátításához. Ezeken az órákon előkerülhetnek korábbi érettségi vagy felvételi feladatsorok is, így a matematika korrepetálással többféle feladattípusra is fel tudsz készülni. A foglalkozások motiváló környezetben zajlanak, hogy könnyebben vedd az akadályokat, hiszen a pozitív energiák segítenek abban, hogy jól tudj teljesíteni.

A matematika korrepetáláson fejlődhetsz, sikerélményeket szerezhetsz, mindez pedig biztosítani fogja azt, hogy kiváló eredményeiddel el tudd érni céljaidat. A részvételhez bátran vedd fel velem a kapcsolatot elérhetőségeimen!

Lipovszky Matek - Fizika
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Honlap működéséhez szükséges sütik

Ezek a sütik feltétlenül szükségesek a weboldal futtatásához. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv,, a bejelentkezés és az adatvédelmi preferenciák.

Statisztikai és elemzések sütik

Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy mérjük a látogatói forgalmat és adatokat kezeljünk adatbázisokban. Segítenek abban is, hogy megértsük, mely termékek és tevékenységek népszerűbbek, mint mások. Ezeket a sütiket is blokkolhatja böngészőjében vagy használhatja ezt is: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout

Marketing, remarketing sütik

Ezek a sütik általában marketing, reklám és hirdetési tevékenységek miatt kerülnek beállításra, abból a célból, hogy a felhasználók érdeklődési körét monitorozzák, majd ennek megfelelően tudnak releváns hirdetéseket megjeleníteni a weboldalon. Ezek a hírdetések a weboldal reklámozását  célozzák meg a Google keresőben Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor a jövőben nem kap célzott hirdetéseket.