Lassan elérkezik a félévi zárás az iskolákban, és mostanra már biztosan körvonalazódik, hogy ki milyen jegyet kap majd ekkor.Persze van, hogy gyermekünk szeretne javítani, de valamiért nem megy neki, pedig még elérhető az egyel jobb jegy. A matematika és a fizika ráadásul elég nagy vízválasztó a diákok között, hiszen ilyenkor az egyik tábor a négyesért vagy ötösért küzd, az osztály másik fele pedig a kettesért.
Bármelyik eshetőség is álljon fent, a fizika- és matematika korrepetálással még lehet javítani a dolgon, ha gyermekünk is szeretne tenni a siker érdekében. Addig még úgyis íratnak a tanárok két három dolgozatot, melyre, ha szakértő segítséggel készül fel gyermekünk, jó esélye van a jobb jegyre!
Ha szeretné olyan fizika és/vagy matematika korrepetálásra beíratni gyermekét, ami biztosan pozitív hatással lesz a tanulmányi eredményeire, akkor kérjen föl engem, és garantáltan nem bánja meg! Ha kérdése adódna szolgáltatásaimmal kapcsolatban, keressen fel a megadott elérhetőségeimen!